Tajthy Judit – Wings Csak Nőknek Mozgásklub

Örülök, hogy itt vagy.

Hiszek abban, hogy a mozgás sokkal több, mint edzés. Egy lehetőség arra, hogy újra kapcsolódjunk önmagunkhoz, erősebbé váljunk, feltöltődjünk és jól érezzük magunkat a saját testünkben.

…Akkor vagyok boldog, ha sportolhatok! Azt pedig tudom, hogy a mozgás a testnek és a léleknek is szól.

19 évesen kerültem közel a csoportos foglalkozások világához, amikor feltették nekem a kérdést, hogy edző vagyok-e? ...Ez egy sorsdöntő kérdés lett…

Miután fontolóra vettem, 2000 májusában meg is szereztem az első képesítésemet, mint Fit-ball oktató. A hely, ahol pedig végérvényesen és visszavonhatatlanul beleszerettem ebbe a hivatásba, Miskolcon a Fitt-lesz Centrum volt.

2004 óta élek Paszabon, ahol töretlenül foglalkozom az egykori lelkes fiatalokból velem együtt érett nőkké lett, szinte már közeli barátokkal.

Néhányan szemtanúi voltak annak az átváltozásnak, amit a fitnesz szakma sokszínűsége diktált a közel 2,5 évtized alatt, és a mostanra már letisztult, sajátos törekvéseimnek, amit nagy izgalommal készülök átadni az újonnan csatlakozóknak.

Judit

„… érzem: az emberek szeretetét, a bizalmukat és az elismerésüket.”

– magamtól idézve

Szerencsés vagyok, mert edzőként érzem: az emberek szeretetét, a bizalmukat és az elismerésüket. Szerintem nem is kell több senkinek ahhoz, hogy higgyen magában és szeresse azt, amit csinál.

Elmondhatom, hogy megtanultam nemcsak figyelni másokra, hanem meghallani a kérésüket. Most pedig eljött a pillanat, hogy eleget tegyek ezeknek a kéréseknek.

Szinte észrevétlenül, a tapasztalatszerzés útján megváltozott a motivációm, a gondolkodásmódom, felszínre tört a kreativitásom, a precízségem, és megértettem, hogy az emberek egészsége múlik a szakmai felkészültségemen.

A Wings Csak Nőknek Mozgásklub gondolata ebből az érzésből született. Szeretnék Paszabon létrehozni egy olyan helyet, ami kifejezetten a nőkről szól.

Ahol nem számít, ha nem vagy edzett, nem számít, ha többletsúly van rajtad, vagy ha kíméletes mozgást írtak elő neked, mert odafigyelek rád.

Szeretném, ha Paszabon találnád meg azt a közösséget, ahová jó megérkezni.

Ahol lehet edzett sportolóként is fejlődni, erősödni, de leginkább együtt nevetni, kikapcsolódni és feltöltődni a közösen megélt élményekből.

Ahol nem az a fontos, honnan indulsz, hanem az, hogy tettél valamit önmagadért.

Várlak szeretettel,
Tajthy Judit

Nincsenek elvárások – így benned se legyen teljesítménykényszer.

A cél az, hogy olyan mozgásformát találj, amihez jó újra és újra visszatérni.

Figyelem

Minden nő más. Más testtel, más tapasztalatokkal, más célokkal és más élethelyzetből érkezik. Ezért fontos számomra az egyéni odafigyelés.

Öröm

A mozgásnak nem büntetésnek kell lennie. Azt szeretném, hogy az órák után ne csak elfáradj, hanem energikusabban és jobb kedvvel menj haza.

Közösség

Egy támogató női közösség rengeteg erőt tud adni. A Wingsben nem versenyzünk egymással – együtt fejlődünk.

Végzettségek & tapasztalat

A szakmai fejlődés számomra folyamatos út. Az elmúlt években megszerzett tudást és tapasztalatot azért építem tovább, hogy biztonságos, változatos és valóban értékes mozgásprogramokat adhassak a hozzám érkező nőknek.

✦

A végzettségeim, amiket eddig megszereztem

2004. ÁPRILIS Sportoktatói végzettség

Sportoktató (testépítés–fitness sportágban) OKJ bizonyítvány.

2001. SZEPTEMBER Aerobik oktató képzés

Aerobik edzői bizonyítvány, Fitness Company.

2000. MÁJUS Fit-Ball oktató

Basic diploma, R-Med Kft.

2001. NOVEMBER Has-party & Body Styling oktató

Oktatói tanúsítvány, Fitness 3Line.

2002. JÚLIUS Preventív gerincedző

Oklevél, Fitness Company.

2002. DECEMBER Step Dance oktató

Oklevél, Fitness Company.

2007. MÁJUS Aquafitness oktató

Tanúsítvány, Thera-Team.

2018. SZEPTEMBER M.A.X. Training instruktor

Oklevél, Fitness Company.

2018. NOVEMBER BOSU instruktor

Bosu Hungary Kft.

2020. JÚLIUS TRX instruktor

Tanúsítvány, Fitness Anywhere LLC.

2026. AUGUSZTUS Táplálkozási tanácsadó és wellness oktató

Oklevél, Fitness Company.

TOVÁBBI SZAKMAI KÉPZÉSEK Kongresszusok és szakmai rendezvények

IFFA Közép-Európai Aerobik és Wellness Kongresszus, 2001–2007.

Fitness Company tavaszi és őszi nemzetközi, tematikus kongresszusai, 2008–2012.

Coca-Cola Testébresztő Fittaréna a Papp László Budapest Sportarénában, 2006–2016.

TOVÁBBKÉPZÉS / WORKSHOP Folyamatos szakmai továbbképzés

Fitness Company szakmai hétvégéi és workshopjai.

Online webináriumok és üzleti mentorprogramok.

♡

Szakmai tapasztalat

TÖBB MINT 25 ÉVE Női mozgás és egészség

Több mint 2,5 évtizedes tapasztalat a fitnesz szakma legkülönbözőbb mozgásprogramjaiban és csoportos órák vezetésében.

Két év személyi edzés.

Aerobik kongresszusokon szerzett óravezetési technikák, módszerek beépítése az elsajátított edzésformákba.

Egészségnap szervezése Paszabon.

JELENLEG Wings Női Mozgásklub létrehozása

Női mozgásprogramok és közösségi események szervezése Paszabon, a helyi és a környéken élő nők számára, korosztálytól függetlenül.

FOLYAMATOSAN Szakmai fejlődés

Ma már tudom, hogy a test és a lélek egységét kellő nyitottsággal és óriási tudással lehet csak megérteni.

Ez az én hajtóerőm, ezért bővítem az ismereteimet, kezdek új tanulmányokat.

Az új módszereket, mozgásformákat és szakmai ismereteket folyamatosan építem be az óráimba.

Táplálkozási tanácsadó és wellness tréner képzéssel célom az egészséges életmód és életszemlélet követése.

Mert minden nőnek szüksége van arra, hogy szárnyalhasson!

A Wings számomra nem csupán egy hely, ahol edzéseket tarthatok. Egy olyan közösség, ahol önmagam lehetek.

„Itt nem kell bizonyítanod semmit. Csak hagyni, hogy segítsek.”

Ha pedig az óra végén egy kicsit is: erősebbnek, könnyebbnek, nyugodtabbnak vagy egyszerűen boldogabbnak érzed magad, akkor már megérte.

Gyere és tapasztald meg te is a Wings közösség húzó erejét.

Nem számít, hogy most kezded a mozgást, vagy régóta része az életednek. A legfontosabb, hogy megtedd az első lépést önmagadért.

Megnézem az órákat →